Már nagyon régen nem írtam, de ettől függetlenül sokat olvastam, ahogy mindig. Teli vagyok könyvekkel, sajátokkal, könyvtáriakkal egyaránt, és már kapom a felszólításokat, hiszen a könyvtárba sem jutok el sajnos. Most a héten azonban meg kell oldanom a könyvtárkérdést, mert már nagyon szégyellem magam a linkségem miatt.

Vannak olyan könyveim is, melyeket az irodámban helyeztem el, mintegy emlékeztetőül. Ilyen például Marie Kondo könyve is. Arra emlékeztet, hogy tartsak rendet az íróasztalomon. Komolyan mondom, hogy a sok sok papír közepette néha (vagy mindig) elveszek… Ma, hogy megláttam az íróasztalomon a kötetet, rendet tettem, pedig lett volna fontosabb dolgom is. De megtettem és büszke vagyok magamra. Jobb így dolgozni, átláthatóbb a tér, és igyekszem fenntartani ezt az állapotot. Mindenesetre munka után hazavittem a kötetet, és úgy gondoltam, írok róla pár sort Nektek, hátha hasonló hatással lesz rátok a mű.

Én ezt a könyvet a magánkönyvtáram számára szereztem be, már egy ideje megvan, el is olvastam, sőt egy kedves ismerősömnek is kölcsönadtam. Van benne néhány tanács, amit megfogadtam, és azóta is hasznosítok. 2990 forintért vettem meg hirtelen felindulásból, mikor olvastam róla, vagyis inkább csak megemlítették egy blogon. Hogy hol, arra már sajnos nem emlékszem, de arra igen, hogy ez egy olyan kötet volt, amit azonnal, de izibe be akartam szerezni. Igazából nem is bántam meg, bár a hirtelen felinduláskor egyszer vagy kétszer elolvastam, az ismerősöm is elolvasta, azóta pedig az irodai asztalomnál pihent.

Szóval mit tudhatunk a szerzőről? Ő egy japán illetőségű hölgy, aki saját bevallása szerint már gyerekkorában a rend, a rendszerezés függője volt, számtalan újságot, könyvet, honlapot átböngészett a témában már öt éves kora óta. Otthon kezdte a működését a saját szobájában, majd az általa kikísérletezett módszereket bevezette az egész lakásban, és működött. Azóta is ezzel foglalkozik, ebből él, tanfolyamokat tart, magánkonzultáns is, segít annak, aki erre rászorul.

Arra gondoltam, hogy mivel sokszor idő hiányában hadilábon állok a rendrakással és ráadásul nagy gyűjtögető vagyok, Marie biztos tud újat mutatni. Persze én is elolvasok a témában mindent, amit kis hazánkban fellelek, de mégsem jött még el hozzám az áttörés. Közben FlyLady-zek is, próbálkozom mindenfélével. Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy szinte hiába. A FlyLady szuper, de egyszerűen nem alakulnak ki bennem a rutinok úgy, ahogy azoknak kellene. Valószínűleg az én készülékemben van a hiba, de mentségemre legyen mondva, folyamatosan próbálkozom. Marie tanácsaival jó részt elégedett voltam. Jórészt, mert sok mindent nem tudnék, de nem is akarnék megfogadni. Na de majd mindjárt erről is írok pár szót. Annyit azért még megjegyeznék a szerzőről, hogy olyan a könyv borítóján, mint egy kislány…megfordult a fejemben, hogy én egy kislányra akarok hallgatni? Na de nem lehetek előítéletes, hiszen a japánok jól tartják magukat…


Térjünk vissza a tanácsokra, csak úgy ízelítőnek leírok Nektek párat, hátha kedvet kaptok Ti is a „kondozához”.

A szerző szerint az a legfontosabb, hogy fel kell tenni magunkban a kérdést egy adott selejtezendő cucc felett, hogy örömet okoz-e nekünk, vagy sem. Na én kérdezgettem magam, és a holmijaim nagy részénél azt mondtam, hogy igen, örömet okoz. Úgyhogy én itt már elbuktam. De ott is, hogy minden holmit a szoba közepére kellene borítani, és onnan nekikezdeni a válogatásnak. Ez nekem nem ment… Ha megtettem volna, valószínűleg egy évig válogatnék, és semmi többet nem csinálnék. Na mindegy.

Hasznos tanács volt viszont számomra az, hogy mit és hogyan tároljak. Nálunk mindenkinek van külön komódja, fiókja a fehérneműknek, de sosincs benne hely. Jelentem, most már van, mert Marie megosztott velem egy hajtogatási módszert, ami nálam is helyesnek bizonyult. Én használaton kívüli dobozokat (főként papír cipősdobozokat) használok erre a célra, és a megfelelő módon hajtogatom bele a bugyikat, zoknikat, melltartókat, harisnyákat. És működik. És még hely is marad. És áttekinthető. És köszönöm.  Egyébként ez a módszer a kislányom szobájában is működik, és a férjem sem panaszkodik rá.

Viszont az, hogy minden könyvemet tegyem le a padlóra nem jön be. Főleg, mert eleve sok könyvem van a padlómon. Mivel rengeteg kötettel rendelkezem, így ha nem csak a ruhákat dobálom le és onnan hajtogatom, akkor a könyveknek a ruhadarabok után megint egy év kellene, mire polcra kerülnek.

A szerző azt állítja, hogy 30 kedvenc könyve van, és csak azokat tartotta meg. Én ezt bűnnek tekintem. A könyvekkel nem viccelünk, a könyveket nem dobjuk ki. Soha. Semmilyen körülmények között. A könyveknek mindig találunk helyet. Ez az én hitvallásom. (És lehet, hogy ezért tartok ott, ahol…:-))

Egyébként még olyanokat is csinált a hölgy, hogy a neki tetsző gondolatokat kitépte a könyvből (jujjjjj) és beragasztotta egy mappába, vagy egy – számomra – még elfogadható megoldás, hogy kifénymásolta ezeket a gondolatokat… De rájött, hogy ez nem jó dolog, így inkább kiselejtezte a köteteket…No komment…

Mielőbb még túl hosszúra sikeredne ez a post, be is fejezem. Még annyit mondanék, hogy számtalan használható ötletet találtam a könyvben, épp ezért azoknak, akik hadilábon állnak a rendrakással és a hasonló dolgokkal, szerintem haszonnal forgatják majd. De könyörgöm, a könyveket NE dobjátok ki…inkább adjátok nekem, hadd növekedjen a könyvkupac. :-)

A könyv adatai:

Szerző: Marie Kondo

Eredeti cím: Jinsei ga tokimeku katazuke no maho

Kiadó: Kiskapu Kft.

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2014

Oldalszám: 233 p

ISBN: 978-615-80135-0-5

Borító: puhatáblás, ragasztott

Ára: 2990 forint

Beszerzés: magánkönyvtáram számára

Ajánlom: gyakorlatilag bárkinek aki szükségét érzi, hogy ilyesmit olvasson

Értéke számomra: 4,5 könyvecske