Az imént panaszkodtam a Facebookon a kedves ott lévő olvasóimnak, hogy nem tudok ma Nektek bejegyzést hozni, mert a blogger adatbázis hiba miatt nem engedi azt, hogy írással vezessem le a mai napon felgyülemlett, pszichológia szigorlat okozta feszültséget. Aztán most újból megpróbáltam a belépést, ne mondjátok azt, hogy nem vagyok kitartó...és íme sikeredett a dolog. :-))

Arra gondoltam, hogy jól kezdődjön az év, meg kezdjem is betartani a Lobo-féle várólista csökkentős kihívásomat, ma reggel elkezdek olvasni egy könyvet, ami a listámon szerepel, aztán meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. Ráadásul a választott könyv címe is amolyan fogadalmas: Isten adjon tartós boldogságot.


Hát remélem, hogy a tartós boldogság meglesz nálunk, mindenesetre a könyv olvasását még ma be tudtam fejezni, így a Királyi Házak sorozat kötete lett idén, 2013-ban az első olvasott könyvem. :-)

Akik máskor is olvastak már, azok tudják talán, hogy mennyire szeretem a történelmi témájú köteteket, az informatív, életrajzi adatokkal teletűzdelt könyveket. Épp ezért is szeretem ezt a sorozatot, mely számtalan oldalról mutatja be a királyi házakat. Legyen szó párkapcsolatokról, merényletekről stb. Azért választottam e könyvet egyékbént a várólista csökkentéshez, mert már a múlt évben is a listán volt, és nem sikerült haladnom vele, és mert már egy ideje megvásároltam, és bármennyire is vágytam az olvasására, valahogy sehogy sem tudtam időt szakítani rá.

A könyv alcíme az alábbi:

Szerelmi történetek és házassági históriák a Habsburg-házból.

Három kedvenc uralkodóm van egyébként. :-)

- VIII. Henrik Angliából

- Mária Terézia és Ausztriai Erzsébet, azaz Sisi a Habsburgoktól.

Róluk akármennyit szívesen olvasok. Most, hogy az ünnepekben ismét lejátszották Isten tudja hányadszor a Sisi filmsorozatot, természetesen ismételten előtte lógtam. Rögzítettem is az adást, annak ellenére, hogy megvan a történet DVD-n is. :-) (Kicsit vagyok függő, igaz? :-))

Ahogy elmerültem a Habsburgok világában, eszembe jutott, hogy ha túl vagyok a kötelező dolgaimon, fel kellene frissítenem a Habsburgokkal kapcsolatos ismereteimet, és ezért is döntöttem úgy, hogy ezzel a könyvvel kezdem a 2013-as olvasásaimat.

Ahogy az alcím is mutatja, a kötet házassági históriákat, félrelépéseket, botrányos életeket mutat be.

A főszereplők pedig kedvenc Habsburgjaim közül ők:

- Ferenc József

- I. Ferenc Császár és gyermekei

- Mária Lujza, francia császárné

- Ferenc József fivérei

- Rudolf trónörökös

- Erzsébet főhercegnő, Rudolf trónörökös leánya

- Károly Lajos főherceg és fiai, Ferenc Ferdinánd, Ottó és Ferdinánd

- II. Lipót császár

- Szalvátor Lajos és Szalvátor János

- A toszkánai IV. Ferdinánd nagyherceg gyermekei

- I. Ferenc császár fivérei: Károly főherceg, József főherceg, János főherceg, Rainer főherceg és utódaik

- János főherceg

Szóval olvashatunk épp elég zaftos információt.

Bár sokat olvastam a Habsburgokról, de volt, amin én magam is meglepődtem. Ilyen dolog volt Erzsébet főhercegnő, Sisi és Ferenc József Császár unokája, Rudolf trónörökös gyermekének botrányos élete és kilengései. Érdekes tapasztalat volt olvasni róla, s miután tanulmányoztam az életét, nem vitás, hogy rajta is kijött a Wittelsbachok "átka".

Forrás

Forrás

A könyv egyébként azért is tetszett, mert tartalmazott részleges családfákat, s életrajzokat is, amelyek haszosnak bizonyultak. Ezeken kívül pedig voltak benne fotók, melyeket mindig nagyra becsülök.

Ajánlom szeretettel minden történelemszerető egyénnek az olvasást, mert érdemes.

A kötet adatai:

Eredeti cím: Gott gebe, dass Glück andauere

Fordította: Meskó Krisztina

Kiadó: Gabo Kiadó

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 1998

ISBN: 963-8009-72-1

Borító. keménytáblás, fűzött, védőborítóval

Ár. 2190 ft

Oldalszám: 234 p

Forrás: magánkönyvtáram