(2010-03-30 19:34:14)

Már sajnos elég régen nem írtam, de ennek nem az volt az oka, hogy nem olvastam, hanem az, hogy szórakoztató könyveket nem igazán volt időm olvasni. Ugyanis suliba járok, és az első most az iskolában ajánlott olvasmányok. Majd szépen folyamatosan megmutatom, hogy mi mindent kell a főiskolában elolvasni...

Ezen kívül olvastam, de olyan könyvet, amit már legalább ezerszer elővettem, és amiről pár sort már itt is írtam. Ez a Gyűrűk ura trilógia. Imádom, ráadásul a sógorom volt olyan tündér, és nekem adta az ő három kötetét, ugyanis nekem nem volt meg...Ezúton is köszönöm L!

Szóval Éjféltájt!

Hát...

Nagyon klassz könyvre számítottam, de valahogy csalatkoznom kellett.

Egyébként a művet a könyvtárból vettem ki, és garanciának találtam a színvonalra Nora Roberts álnevét J.D. Robb-ot.

Az ő novelláján kívül még három állítólag bestseller író novelláját tartalmazza.

Azt hittem, hogy valami misztikus különleges kötetet tartok a kezemben, de számomra ezek szimplán szerelmes történetek voltak, de még annak is gyengék. Örülök, hogy nem kellet a kötetet megvásárolnom...

"A New York Times négy legjobb írója az idő és a valóság határát feszegeti ebben a négy új, a világ határán túlmutató, izgalmas és szenvedélyes történetben...A J. D. Robb álnéven is alkotó Nora Roberts jövőbeli hőse, Eve Dallas hadnagy a lehető legcsábítóbb elkövető, egy vámpír után nyomoz... Mary Blayney mozgalmas kisregényében egy régi pénzdarab repít vissza a múltba egy amerikai lányt és egy angol arisztokratát - hogy végül egymás karjaiban kössenek ki. Ruth Ryan Langan írásában egy városi lány ellátogat a Skót-felföldre, ahol az időn átívelő szerelembe esik egy földesúrral... Végül Mary Kay McComas varázsszőnyeget ad egy modern amerikai lánynak, hogy egy párhuzamos világban rádöbbenjen, a szomszéd füve nem mindig zöldebb."

www.polc.hu