Ahogy olvastam Ugron Zsolna Úrilányok Erdélyben c. művét, rájöttem, hogy inkább Wass Albertet kellene olvasnom, illetve újraolvasnom.

Így lekaptam a polcról a Tizenhárom almafa című könyvet, amit már régebben vettem, de nem olvastam el. Jobban mondva ezt a példányt nem olvastam el, mert a kötettel régebben találkoztam, csak az valaki más könyve volt. Ezt 1690 forintért vásároltam. a Mentor Kiadó kiadványa, a Wass Albert életműsorozat egy darabja.


Mikor huszonegynéhány évesen voltam Erdélyben, akkor Laci barátom húga, a kisebbik még általános iskolás volt. A Zsuzsáról van szó. :-)) Ő ajánlgatta nekünk nagy bőszen. Ez volt az ő kedvence a saját elmondása szerint. Akkor kölcsönkértem, és nagyon tetszett. Így nem csoda, hogy újraolvasásra került sor. Szeretem azokat a könyveket, melyeket többször is leveszek a polcról. :-) Úgy aztán tényleg van értelme kiadni értük a pénzt...

Szeretem a Tizenhárom almafát azért, mert azonnal Székelyföldön érzem magam, mikor Tánczos Csuda Mózsi elkezd beszélni. :-))

Egyébként Mózsi az  egyik főszereplő. A könyv legelején találkozik a Frandafir Jonel nevezetű brassói prefektussal, aki el akarja a "barátnőjét" csábítani valami nagy tettel. Úgy határoz, hogy Mózsival lelövet egy medvét, de úgy állítják be a hősi tettet, mintha a Jonel vitte volna véghez, így a hölgy csodálja majd bátorságáért, és kész is a csábítás...:-) Meg is történik minden, ahogy a nagykönyvben meg van írva, de Jonel részéről elmarad a fizetség. Mózsi ezért felkeresi a prefektust, aki nem nagyon akar emlékezni az esetre, aztán végül ad a férfinek 500 lejt nagy nehezen. Mózsi bosszankodik a dolgon, aztán vesz rajta almafákat. Ki is nevetik érte a faluban, de ő nem törődik az emberek véleményével, csak gondozza a kis fácskákat. Az ültetett fákból 13 ered meg, így "ők" a címadó almafák.

Ezek a fácskák nagy fákká érnek, túlélik a történelem nagy viharait. Ott állnak akkor is, mikor Mózsit elviszik katonának, mikor "betörtek az országba az oroszok". Hol pálinkát készít a termésből, hol eladja. De mindig segítségére van a csavaros, székely észjárása, amiért én különösen szeretem a székely embereket, így Mózsit is. Nagyon tetszett a könyvben, hogy az író úgy írt, hogy magam előtt láttam mindent, sőt a fülembe csengett Mózsi és a többi szereplő beszéde.

A könyv egyszerre megható és mulatságos. Volt, hogy könnyeztem, de a legtöbbször hangosan kacagtam a buszon, ahol olvastam. :-) Mózsi szövege felülmúlhatatlan. Egyik kedvenc részem, mikor a románokról beszél:

"...nincsen nekem a rómányokkal semmi bajóm. Tán emberek azok is, nem-é? Teremtett az Úristen annyifélét erre a világra, hogy maga sem győzi számon tartani. Míg emberevő szerecsen is van, hallott-e arról? Én ugyan nem haragszom rájok, mért is haragudnék. Csak a végén meg ne egyenek..."

Másik kedves részem az, mikor Mózsi és Vitális Samu  "bibliás" haverja cseveg, amúgy férfiasan egy románnal:

"Testvéreid vagyunk, kedves atyámfia, az Úrjézuskrisztusban - tanította szelíden a bibliás.

- Kutya bangyil - nyögte a sebesült.

- Ki megdob kővel, dobd vissza kenyérrel - prédikálta hűségesen a nazarénus -, boldogak az alázatosak, mert övék az élet koronája.

- Dögölj meg...-acsarkodott a másik, és megpróbált fölülni.

A nazarénus segítőleg nyúlt a hóna alá.

- Adjak egy kis vizet? Pálinkát?

A román szőrös arca gyűlölettel  fordult feléje.

- Bangyil magyar - hörögte-, phi!

És szembeköpte.

- Hi, a nemjóját! - mérgelődött fel a bibliás székely -, hát nem tudlak én igaz hitre téríteni téged?

S azzal olyan két pofont kent le nagy hirtelenjében a szakállasnak, hogy csak úgy csattant.

- Imádkozol-e mindjárt?

- He...-hörögte a szakállas.

- Imádkozz! Mert úgy megcsaplak, hogy bésuvadsz a földbe, akár a cövek.

Azzal ráült az ember mellére, és elkezdte a térítést.

- Mondjad! Miatyánk, ki vagy a mennyekben! Mondjad, keserűségit a pogány oláh fejednek!

A hatodik pofon után mondotta is szegény, akár a vízfolyás. Még egy zsoltárt is elénekelt nagy hirtelen."

Az a legszebb ebben a könyvben, (belépett a kedvenc könyveim klubjába) hogy Mózsi és a családja örökké a Kommandó alatt laktak, és bár az ellenséges hadsereg tönkretette mindenüket, mégis otthonuknak tudták tekinteni a kiégett romokat, és Mózsinak újra és újra van ereje a visszatérésre és az újrakezdésre.

Nagyon sok szeretettel ajánlom!