Sokat olvastam már Cassandra Clare könyveiről, ám sosem jutottam hozzájuk. Pedig mennyien szeretitek őket. :-) Most végre sikeredett egy kötetét a kezembe venni, méghozzá a Pokoli szerkezetek első könyvét, Az angyal címűt. Ahogy megláttam a könyvtárban, nyomban kikölcsönöztem, hála a könyvtárosok hathatós segítségének. :-)

Szóval, ahogy elkezdtem olvasni, nyomban rájöttem, hogy ez a könyv a legmesszebbmenőkig számomra és nekem íródott. Nagyon-nagyon tetszett, és egy percig sem bántam meg, hogy inkább erre szántam az időmet, minthogy a szakdolgozatomat írtam volna. Ezt majd egy-két hét múlva bánom, mikor rájövök, hogy több időt kellett volna töltenem a diplomamunkámmal...Na mindegy.

Beszéljünk inkább Az angyalról, amely egy olyan klasszul megkomponált világba visz el bennünket, melyben igazán érdemes elmerülni. Hiába is...igaza volt a hátsó borítón Stephenie Meyer-nek, aki azt mondta: "A Végzet Ereklyéi olyan mesevilágot fest le, ahol imádnél élni. Csodálatos"

Ez a könyv A Végzet Ereklyéi sorozat előzménye, ezért hivatkozott Meyer erre, és én alig várom, hogy a sorozatot teljes egészében elolvashassam.

A kötet borítója is tetszett első látásra. Semmi különös nincs benne, és mégis van. Tudom, ellentmondásos vagyok, de néha előfordul nálam, hogy egyszerűen nem tudom megmagyarázni, hogy valami miért tetszik és miért nem. Ennél a borítónál sem tudok magyarázatot adni. Egyszerűen bejön és kész. :-)

A kötet főhőse egy 16 éves lány, Tessa, aki fivére hívására egy családi haláleset után érkezik meg Amerikából Angliába. A viktoriánus korban járunk egyébként...Ahogy a lány megérkezik a kikötőbe, fura szerzetek jönnek érte, a testvére pedig sehol, csak egy levél várja tőle...Tessa bízik a bátyjában, így a fogadóival megy, s mint később kiderül, tévedett, már akkor menekülnie kellett volna. De hát ha megteszi, nem lett volna egy ilyen érdekes és lebilincselő könyv a kezemben, úgyhogy örülök, hogy nem tette....

A lányt egy különös ház még különösebb helyén tartották fogva, s mindenfélére kényszerítették. Olyasmikre is, amiről a lány álmában sem gondolta volna, hogy képes lesz megtenni...Pedig mégis. Képes felölteni más alakját, magyarán átváltozni egy más személlyé...Különleges tuladjonság ez, főleg, hogy Tessa ezeddig azt képzelte magáról, hogy teljesen hétköznapi ember.

Közben kiderül, hogy testvérét Nate-et is fogva tartják, így Tessának nem csak amiatt kell aggódnia, hogy valami Magiszternek szánják feleségül, hanem azért is, hogy nem tudja, mi van Nathaniellel.

Ám egy napon sikerül "megszöknie" a házból, és azt képzeli, hogy minden jóra fordul, pedig csak most kezdődnek az igazi kalandok, amikor az Árnyvadászoknál húzza meg magát. Az Árnyvadászok nem mások mint nephilimek, akik a démonmentes világra törekszenek akár az életük árán is...

Annyi mindent szeretnék még írni a történetről, de nem teszem, mert attól tartok, túl sok mindent árulnék el a cselekményből, és úgy már nem lenne olyan hatással rátok, amilyennel kellene, mikor elolvassátok. Mindenesetre mindenkinek ajánlom a könyvet, mert van benne egy pici romantika, de démonok, vámpírok, boszorkánymesterek és mindenféle különös teremtmények is. Annak meg különösen örülök, hogy olvasmányaim során ismét találkozhattam a nephilimekkel mint főszereplőkkel.

A kötet egyébként a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg, és annyira a profiljukba vág...:-) Azt is meg kell, hogy mondjam, hogy beleszerettem Cassandra Clare stílusába, úgyhogy nem csak e sorozat következő részeit várom ezek után, hanem az író előző köteteit is szeretném elolvasni, a Csontvárost, a Hamuvárost, az Üvegvárost, a Bukott angyalok városát is.

A könyv adatai:

Eredeti cím: Clockwork Angel - The Infernal Devices, Book One

Fordította: Kamper Gergely

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Kiadás helye: Szeged

Kiadás éve: 2012

Oldalszám: 467 p

Borító: puhatáblás, ragasztott

Ár: 2999 forint

Sorozat: Vörös pöttyös könyvek

ISBN: 978-963-245-17-7

Forrás: könyvtár