(2010-02-16 20:16:42)

A Nők Lapjás Vass Virág első könyvéről van szó...

Már nagyon vártam a megjelenését, és bár nem a sajátom, hamar átrágtam magam rajta.

Nem volt rossz, sőt...humoros, szórakoztató, könnyű csajos olvasmány. Ráadásul imádtam Szonja szövegét. :-)

Mindenkinek ajánlom!

"Török Szonja sikeres és bájos harmincas nő, akinek tévés karrierje is felfelé ível. Főnöke, a minden hájjal megkent médiaguru „edzőtáborba” küldi, hogy legyőzze lámpalázát, és végre képernyőre kerüljön. Eközben egy titokzatos udvarló vázát és virágszirmokat küld a lánynak, azzal a kéréssel, hogy akkor randevúzzanak, ha a váza már megtelt szirommal. A romantikus széptevő azonban hol felbukkan, hol eltűnik, mintha csak szédítené a lányt, akit egy váratlan lehetőség ment meg a kétségbeeséstől. Egy híres és sármos fiatal fotós meghívására Párizsba utazik, ahol lenyűgöző világ tárul fel előtte, azzal az elsöprő szerelemmel, amire talán mindig is vágyott, és ami persze mindig a legrosszabbkor jön..."

Vass Virág, akit az olvasók a Nők Lapja újságírójaként, majd az Elle alapító-főszerkesztőjeként is megismerhettek, most új szerepben lép elénk. Őszinte és hiteles regényt írt a női barátságról, kis és nagy szerelemről, sorsfordító utazásról, a média- és divatvilágról és nem utolsó sorban az önismeretről. A Vulévu valós és álomszerű, kacagtató és felkavaró, miközben az örök kérdésre keresi a választ: Akarod?

"Ki az Igazi: aki romantikus tettekkel jelzi szerelmét; aki félve bátor; aki elmegy, de visszatér; netán az, akibe „véletlenül” belebotlunk? Mi vezet át a szerelmeken, a csalódásokon, életünk csúcs- és mélypontjain, hol-merre találunk kapaszkodót? Vass Virág regénye éppen olyan könnyed, lendületes és légies, akár a könyv fedlapján az esernyős lány – miközben izgalmas mélységekbe visz, amelyekből felbukkanva levegő után kapkodunk… A Vulévu rólunk, mai nőkről szól, az esendőségeinkről, reményeinkről, szerelmeinkről – vagyis: az életünkről."

Fejős Éva
író

"Vass Virág varázslatos, csipke finom világának hősnője álruhás királylány, virtuóz mondatai szemtelenül okosak, a történet tündérmese is lehetne, ha időről időre nem szakadna fel belőle egy ijedt kis sikoly."

Zétényi Lili

"A legnagyobb varázslat számomra két ember párbeszédében rejlik. A nő-férfi viszony minden igazán izgalmas történet kiindulópontja. Vajon egyszer szót értenek? Vagy csak elbeszélnek egymás mellett és közben szenvedélyesen szenvednek, szeretnek és szórakoznak..."

Vass Virág

www.bookline.hu